FN Blog / Pogátsa Zoltán / Görögország ellenpéldája 2. rész
Nyomtatás Betűméret
Görögország ellenpéldája 2. rész 2010-11-25 02:01:53
A görög krízis német krízis is. És még koránt sincs vége.

(Ez a cikk egy folytatás innen, kattinst ide ha még nem olvastad az elejét)


 

A görög konvergencia program kudarca

 A görögök szinte minden más tagállamnál rosszabb makrogazdasági feltételekkel érkeztek el az 1992-es Maastrichti Szerződéshez, amely az euró bevezetését is célul tűzte ki. A kormány ambiciózus konvergencia programot hirdetett meg, ezt azonban nem sikerült végigvinnie, ezért Görögország lett az egyetlen uniós ország, amelynek sem sikerült 1998-ban bevezetnie az eurót. Ekkor kineveztek egy „euró ügyi minisztert”, akinek konkrétan az volt a feladata, hogy kollegáival betartassa a maastrichti konvergencia kritériumokat. Munkája sikeres volt, hiszen Görögország 2001-től az eurozóna 12. tagjává vált. Később azonban attól volt hangos a nemzetközi sajtó, hogy (sok más országhoz hasonlóan) komoly könyvelési turpisságokkal sikerült csak a költségvetési kritérium betartása. Senki ne gondolja azonban, hogy az övezetbe való belépéskor a csalásokat csak a görögök nyakába lehet varrni. A költségvetési elszámolás szabályait maga az Eurostat hozta létre. Ha nem vették észre a görögök manipulációit, akkor az az ő felelősségük. Ha észrevették, és együttműködtek, az is. Az utóbbit valószínűsíti, hogy ismert módon már a kilencvenes években is együttműködtek egyes alapító tagállamok (Olaszország, Portugália, Belgium) eurozónába „tuszkolásában”. Az euró politikai projektként túl fontos volt ahhoz, hogy a gazdasági racionalitás prudens keretek közé szorítsa.

Az EU déli perifériája mióta a nyolcvanas években belépett, egyfolytában versenyképességi problémákkal küzd az egységes piacon belül. A kétezres években, az eurozóna tagjaként ez a periféria minden addig látottnál alacsonyabb kamatszinteken jutott tőkéhez, amely egyfajta befektetési boomot okozott a térségben. Görögországban mindezt megfejelte még egy olimpia is, amely extra lökést adott a gazdaságnak. A konjunktúra és a kedvező világgazdasági környezet minden eddiginél nagyobb, 40-60%-os reálbér növekedést eredményezett a déli periférián. A bérek növekedése a fogyasztás megugrásával és a háztartások eladósodásával járt együtt. Ezt a hatalmas bérkiáramlást pedig nem követte a termelékenység növekedése, azaz a mediterrán országok jelentős versenyképességi hátrányba kerültek Németországgal szemben. A német exportgépezet óriási többletet halmozott fel az egységes belső piacon belül. Ennek az egyik oka az volt, hogy a németek öndiagnózisa a túl magas bér volt, amelyet a nagyon lassú termelékenységi növekményüknél nem gyorsabb, visszafogott bérkiáramlással orvosoltak. Azaz amíg a déliek egy egységnyi termékre jutó bérköltsége meredeken emelkedett, a németeké stagnált. Ráadásul a német cégek bérköltségei még avval is csökkentek, hogy az alacsony bérszintű kelet-európai új tagállamokat belefoglalták nemzetközi termelési láncaikba. Az így megtermelt tőkét pedig Németország visszaforgatta közvetlen működő tőke és banki hitelek formájában délre, különösen azután, hogy a kelet-európai hitelezés a válság kirobbanta után bedőlt. (Amikor tehát a németek, franciák és mások Görögországot mentik, tulajdonképpen a saját bankjaikat is mentik.) A dolog érdekessége, hogy Görögország tulajdonképpen sikeres felzárkózásban is lehetett volna a 2000-es években. A termelékenység emelkedése például magasabb volt, mint Németországban, azaz ha türelmesebb módon egy lassabb bérnövekménnyel is megelégednek a görögök, akkor szép nyugodt és fenntartható felzárkózásban lettek volna.

Mindez tehát megmutatja, hogy maga Görögország is minden kétséget kizárólag felelős a saját sorsáért. Ha egy országban a termelékenységet messze meghaladóan nőnek a bérek és a fogyasztás, és közben a háztartások eladósodnak, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy versenyképességi hátrányuk lesz, kereskedelmi deficitjük, felülértékelődnek.

 

NEM CSAK A GÖRÖG ÁLLAM TEHET RÓLA

De nem igaz, hogy csakis a görög állam tehetne a krízisről. A görög állam akkor sem nagy, ha minden negyedik görög az államnak dolgozik. Az állam kiadásai ugyanis a 2000-es években mindvégig a GDP 45%-a körül voltak, a német kiadási méret alatt. Az állam bruttó adóssága 2000 után folyamatosan csökkenőben volt a nemzetközi gazdasági válság kirobbanásáig, csakis azután nőtt meg a hirtelen hatalmasra ugró költségvetési hiány következtében, illetve amikor a négy legnagyobb görög bank állami segítséget kért. A megugró bérkiáramlásra a magánszektorban, illetve a háztartások hitelfelvételi boomjára a görög államnak csak igen korlátozottan lett volna ráhatása.

Az sem teljesen igaz, hogy a görög válság a gyarló, dőzsölő és korrupt görög kultúra eredménye. Itt érdemes tenni egy összehasonlítást Ciprussal, amely gyakorlatilag egy másik görög köztársaság. Míg a görögök régóta ismert módon problémásak, Ciprus érdekes módon az az ország volt, amely EU-n kívüli országként is mindvégig megfelelt volna az eurót meghatározó, 1992-ben meghatározott maastrichti kritériumok mindegyikének. Erre az unión belül egyetlen ország sem volt képes. Azaz a kulturális meghatározottság mítosz. A két ország között jelentős különbség, hogy míg Ciprus sokak szerint adóparadicsomként működik az EU-n belül is, addig Görögországban a gazdasági elit legjava, a nagyvállalkozók igen gyakran nem adóznak, az országon kívüli, jóval kedvezőbb adóztatású országokban – többek között Cipruson - tartják pénzüket.

A hazai és nemzetközi mainstream média előszeretettel használja a görög államcsődközeli helyzettel kapcsolatban azt a klisét, hogy a görög egy rosszul működő állam, amely túlköltekező és ráadásul csaló is, ideje tehát leépíteni.
A dolgok közelebbi vizsgálata azonban meglepő eredményre vezet. A görög állam kiadási oldala az elmúlt évtizedben a nemzeti össztermék (GDP) 44%-a körül mozgott, ami alacsonynak mondható, jóval a német kiadási szint alatt van, körülbelül ott, ahova a magyar újraelosztását kívánják egyesek visszavágni. A krízist kiváltó fő makrogazdasági indikátor, a nemzeti össztermékhez mért állami eladósodottság szintje ugyanis az évtized eleje, azaz az euró bevezetése óta nem nőtt, ahogy azt gondolnánk, hanem fokozatosan csökkent! Annak megugrása csak a nemzetközi gazdasági válság beálltával tapasztalható, azaz csak 2008-tól találunk jelentős emelkedést az adósságállományban. Mi történt ekkor pontosan? Amit nagyon kevesen tudnak, hogy a görög államnak ez idő tájt négy meghatározó hazai bankot kellett kistafíroznia. Olyan ismert nevekről van szó, mint a Piraeus Bank, a Görög Nemzeti Bank (ez neve ellenére egy kereskedelmi bank), az Eurobank és az Alphabank. Ezek a pénzintézetek az évtized optimistább első felében komoly terjeszkedést hajtottak végre a balkáni és kelet-mediterrán térségben, követve az ide szintén befektető görög cégeket. A nemzetközi krízis beütésével azonban ez az újkori hellén expanzió negatív fordulatot vett, magával rántva a pénzintézeteket.

 
Ami tehát államválságnak tűnik a nem tájékoztatott médiafogyasztó számára, az legalábbis részben piaci válság. Természetesen vannak problematikus elemei a görög állami működésnek. Ám mindebből igen téves azt a következtetést levonni, hogy a problémamentes piac állna szemben a felelőtlen állammal, azaz hogy újabb okot látnánk arra, hogy a minél kisebb állam fog hosszabb távon biztonságot teremteni, nem pedig a szabályozott piac.
Ráadásul Görögország nincs egyedül. Hasonló fejlemények más dél-európai országokban is voltak, még Írországban is, ahol nemrégiben az Anglo Irish Bank megsegítése után ugrott meg ismét az ír államháztartási hiány a radikális megszorítások ellenére, mindez ráadásul Írország leminősítéséhez vezetett, tovább súlyosbítva a helyzetet. Ahogy az Egyesült Államokban, így Európában is igen sokszor a magánszektor és ezen belül a pénzügyi szektor problémái okozták az állam válságát.

 

A NÉMETEK FELELŐSSÉGE

De nem varrjuk teljes egészében a görögök nyakába sem a válságot. Tagadhatatlan ugyanis, hogy miközben a német bérek prudens módon lépést tartottak a termelékenység növekedésével, maguknak a béreknek a részesedése a gazdasági kibocsátásból csökkent. Azaz minden valószínűség szerint a német versenyképességet az is erősítette, hogy erősen visszafogták a béreket a Schröder időszaktól kezdődően. Márpedig az nem szerencsés, nem esik egybe az európai szociális modell képével, ha egy gazdaság azzal válik versenyképesebbé egy másiknál, hogy a béreken spórol a profit javára. Mindez persze nem teszi semmissé a görög bérek túl gyors felfutását, csak relativizálja annak súlyát.

 

A MEGOLDÁSRÓL

Mi lesz a görög válság kimenetele? Nos, ennek egyik oldala a mentőcsomag, másik pedig a görög kormány tettei. Ismert módon az eurozóna tagjai az eredeti szerződések explicit tiltásai ellenére is áthidaló segítséget nyújtottak Görögországnak, sőt, tudjuk, hogy már egyfajta európai monetáris alap kezdeményre utaló háttércsomagot is összeállítottak (hitelgarancia, EKB állampapír és kötvényvásárlási joga). Természetesen a segítség jelentős része a Görögországban kitett, főleg német és francia bankok megsegítését célozza, illetve annak elkerülését, hogy a többi dél-európai ország, és ezen keresztül az eurozóna is bedőljön. Ez középtávon elégségesnek bizonyulhat, ám nem oldja meg a problémákat. Az 5%-on felvett hitel ugyanis kedvezőbb természetesen a vállalhatatlan piaci alternatívánál, de a jelenlegi államháztartási hiány és GDP csökkenési cél mellett is azt jelenti, hogy Görögország GDP-hez mért államadóssága minden valószínűség szerint 140% körülire nő a jövő év közepére. Márpedig kevesen tudják, hogy a külső adósság újrafinanszírozása szempontjából 2010 kevésbé veszélyes év volt, mint lesz 2011.
Mindehhez hozzájárulhat az, hogy Papandreou kormány által kényszerűen vállalt megszorítások nem hogy nem fognak a gazdasági növekedés újraéledéséhez vezetni. Természetesen helyes dolog az állami alkalmazottak és a nyugdíjasok mindenfajta 13. és 14. havi juttatását megszüntetni, ám a köztisztviselők bérbefagyasztása maximum a munkamorál csökkenését eredményezheti (gyenge kényszerlépés, hiszen a magánszektor bérkiáramlására a kormánynak nem lehet ráhatása). A ÁFA és a jövedéki adók emelése hozzájárulhat az egyensúly visszaállításához, de a gazdasági növekedést visszafoghatja. És mindezzel együtt is csak -9% körül tartunk, honnan lesz itt egyensúly közeli állapot? És akkor még nem beszéltünk sztrájkokról, demonstrációkról, a leblokkolt államról… Az utóbbi évek összes megszorító csomagja a kibocsátás jelentős visszaesésével járt együtt az uniós tagállamokban. Az erősen visszaeső GDP pedig az államadósság/GDP mutató nevezőjeként tovább ronthatja a görögök hitelképességét.

Görögország a stabilizáció világrekordere. Az első stabilizáció 83-85 -ben volt a Paszok kormány alatt, aztán 1993-ban a jobboldal, majd Szimitisz az eurókonvergencia időszakában, majd most az IMF-EU csomag részeként. Minden stabilizáció után magasabb lett az államadósság aránya a nemzeti össztermékhez képest.


Cimkék: Görögország, eurózóna
Megosztás
23 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

1. kp 2010-11-25 15:08:48
A megelőzőekhez képes szemmel láthatóan több munka áll e bejegyszés mögött.

Respect, annak ellenére is, hogy - korábbi véleményeim alapján talán nem meglepő módon - az értékítéletek jó részével nem értek egyet.

Csak 1 kiemelés, - idő és kedv hiányában - nem több: ksv ujraelosztás aránya (szokott vesszőparipáink egyike :-) ). A leírt tényekből kézenfevőnek tűnik az összefüggés az állami újraelosztás kívánatos mértéke valamit a politikai "elit"/elit képességei --> az őket megválasztó populáció jellemző képességei/tájékozottsága/intelligenciája/etc.
Példa kedvéért tételezzünk fel nagyságrendileg azonos választójogot... A VISZONYLAG normális (ide jöhetne 6-8-10 releváns paraméter: def. mi normális) társadalom/választópolgárok által választott VISZONLYAG normális( -"-) vezetők még olyan szörnyűségekre is képesek, mint a reálbérkiáramlás csökkentése és az adók VISZONYLAG korrekt kivetése és beszedése. Egyéb jóságokról nem is beszélve (pl korrupció, ésszerű beruházások, stb terén) Akkor is, ha ott is vannak 4 évente választások.
Míg a míveletlen, iskolázatlan, tájékozatlan, buta (stb) választók által megválasztott hasonszőrű vezetők (gondolhatnánk Magyarországra is???) mindezekre nem, vagy csak nagyon korlátozottan képesek.
Értelemszerűen előbbi esetben akár egy 60+% állami redisztribució sem feltétlen negatívum, mig a második esetben bizony minél kevesebbhez férnek hozzá a vezetők, annál kevesebb kárt tudnak tenni ---> annál jobb... szal a 25% red. is túlzás...

Bonus track: a reálbérek alakulására egy kormányzat nem elsősorban az állami szektor béreinek változtatásával tud hatni... Ha már a bankóprést el is vették tőlük (eldobták, mindegy) az adó és járulékrendszer azért éppen elég lehetőséget kínál. Ja, megint a képességek és az elszántság kérdésébe futottunk bele??? ;-)

Szóljon hozzá!

Blogleírás

Pogátsa Zoltán blogja a globális gazdaságról, az Európai Unióról és benne Kelet-Közép-Európáról.

Pogátsa Zoltán

Cimkefelhő

Egyesült Királyság, , önkormányzatok, szociálpolitika, IMF, jegybank, infláció, Szlovákia, csehország, Olaszország, Szlovénia, Kína, KAP, Ausztria, költségvetés, foglalkoztatás, Németország, Orbán, Románia, Svájc, Offshore, USA, nagyvállalatok, Horvátország, Norvégia, adók, neoliberalizmus, bankrendszer, Izland, szocializmus, fenntarthatóság, EU, piac, Chile, Thatcher, élelmiszerárak, Lengyelország, eurózóna, Görögország, Északi Modell, Svédország, Írország, Finnország, D-Korea, romák, olaj, megszorítás, válság, nyugdíj, Barroso

Keresés

Blogértesítő - Pogátsa Zoltán

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés