FN Blog / Pogátsa Zoltán / Kik a szegények?
Nyomtatás Betűméret
Kik a szegények? 2011-04-23 06:26:21
Magyarországon gyakorlatilag MINDENKI szegény.

 Az utóbbi években több elemzés igyekezett bebizonyítani nekünk, hogy Kelet-Európában, ezen belül Magyarországon is nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsonyak a társadalmi különbségek. Ezek a vizsgálatok azt sugallják, mintha valamifajta igazságos társadalom alakult volna ki a rendszerváltások után. Ez pedig ellentmond a hétköznapi tapasztalatoknak.

A félreértés onnan származik, hogy a legtöbb ilyen elemzés az úgynevezett Gini-koefficienssel dolgozik, amely valóban a társadalmi egyenlőtlenségek legelfogadottabb nemzetközi mutatója. Tulajdonképpen nagyon egyszerű módszertanról van szó: azt vizsgálja, hogy a társadalom legtöbbet kereső egytizede hányszorosát keresi a legkevésbbé jól keresőknek. Első látásra nincs is komoly probléma ezzel az átlátható és összehasonlíthtó mutatóval.

Ha egy kicsit jobban belegondolunk azonban, komoly problémákba ütközünk. Induljunk ki onnan, hogy tudjuk, a kelet-európai országok a nemzetközi gazdaságban sajnálatos módon az alacsony béreikkel versenyeznek. Ez pedig azt jelenti, hogy nyomott a bértábla: mindenki a nullához közeli alsó végponthoz közel keres. Közel van az alsó végponthoz az átlagjövedelem is (jelenleg Magyarországon valahol 150 ezer nettó környékén), de még a magas béreket keresők sincsenek olyan nagyon távol tőle. Azaz egy nyomott bértábla esetén semmi meglepő nincs abban, hogy a társadalmi különbségek a bérek tekintetében alacsonyak.

Mindez azonban valójában csak annyit jelent, hogy ténylegesen mindenki szegény! Ha kiszámoljuk, hogy mekkora jövedelemre van szükség a megélhetéshez, akkor hamar rájövünk, hogy még a bértábla felső részén lévők bérei sem elegendőek a tisztességes megélhetéshez. Vegyünk egy átlagos magyar családot, ami kevesebb mint két felnőtt fizetéséből tart el kevesebb mint két gyereket. Számoljunk azzal, hogy a család minden tagját kiegyensúlyozottan és egészségesen kívánják táplálni. Megfelelő egy főre jutó négyzetméterű, egészséges lakásban kívánnak lakni. Lakbért vagy törlesztőrészletet fizetnek, fűtenek, főznek, mosogatnak, takarítanak. Közlekednek. Fizetik a gyerekek oktatását. Ruházkodnak. Képesek az amortizáció pótlására, akár személyes egészségükben, akár lakásukban, készülékeikben, ruházatukban. Igyekeznek megőrizni tudásukat, egészségüket. Igyekeznek megtakarítani viszmajor esetére, illetve az öregkorukra. Ha egy ilyen számítást elvégzünk, nagyon könnyen beláthatjuk, hogy a magyar családok igen nagy része nem képes fenntartható szinten élni. Azaz havonta többet kellene elköltenie, mint amit megkeres. Márpedig a szegénység leglogikusabb definíciója az, hogy ha valaki egy adott társadalom körülényei közt képtelen megőrizni és esetleg javítani saját és családja anyagi helyzetét. Ezen esetben minden kétséget kizárólag szegény.

Közben azonban tudjuk, hogy a magyar társadalomban igenis létezik egy igen gazdag réteg. Ők azonban csak az esetek elenyésző részében élnek bérből és fizetésből. Hanem miből? Munkaszerződés helyett vállalkozói szerződésekből. Tőkejövedelmekből. Privatizációból. Végkielégítésekből. Korrupcióból. Sikerdíjakból. "Házipénztárból". Tiszteletdíjakból. Bónuszokból. Azaz csupa olyan jövedelemforrásból, amelyet a bérstatisztikák nem mutatnak ki. Van tehát egy olyan szűk réteg, aki lényegesen jobban él az összenyomott bértáblánál.  Azaz egy reális Gini koefficiens kifejezetten magas társadalmi különbségeket találna. A politikai döntéshozatalban az ő befolyásuk nem csak hogy nagyobb, mint a bérből és fizetésből élőké, hanem kifejezetten ők határozzák meg a politikai folyamatokat. Márpedig relatíve jó anyagi helyzetük nem motiválja őket arra, hogy vátoztassanak az alapstratégián, miszerint Magyarország olcsó bérekkel versenyez a nemzetközi gazdaságban. Mivel ők maguk nem ebből élnek, ezért nem fáj nekik amellett érvelni, hogy "túlságosan drága a magyar munkaerő".

A rendszerváltás óta a kelet-európai árszinvonal gyakorlatilag felzárkózott a nyugatihoz, egyes igen lényeges területeken meg is haladta azt. Azaz lényegileg ugyanannyiba kerül tisztességesen megélni keleten, mint nyugaton. Mindeközben a bérek közötti különbségek nőttek. Már akinek van munkája, mert Nyugat-Európához képest túlságosan sok keletinek nincsen. Az Eurostat adatai szerint 1996-ban egy nyugati polgár €11153-al keresett többet évente, mint egy keleti.  2006-ban már €15698-al.

Nyugodtan húzhatunk tehát egy empirikusan alátámasztható vonalat, ami alatt egy európai polgár képtelen megőrizni anyagi pozícióját. A kelet-európaiak túlnyomó többsége alatta lenne.  A bérből élőknél valóban nem nagyok a társadalmi különbségek. Mindenki szegény.

___________

Az alábbi ábra nem tartozik szorosan a blog témájához, a bejegyzés nyomán kibontakozott kommentvitához raktam csak fel, mivel egyes kommentelőim szerint az alacsony bérekhez hozzá kell számolni a 'túlságosan magas' állami juttatásokat is. Szerintem meg egyáltalán nem kiugróak ezek az állami juttatások.



Cimkék: foglalkoztatás, bérek, árak, szociálpolitika
Megosztás
105 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

36. Alma 2011-05-04 18:40:38
Engem is meglep, hogy egy máshol ennyire hétköznapi márkát hogyan tudnak itt ennyire magasra pozicionálni, de még mindig vannak családok, ahol trendi hétvégi program mekiben ebédelni. (Érdekes lenne látni pl. egy text cloud-ot arról, hogy itt és máshol milyen fogalmakat társítanak ezekhez a márkákhoz.)
35. Pogátsa Zoltán 2011-05-03 23:00:55
Alma,

IKEA?!?
34. Alma 2011-04-29 18:21:31
Nyilván azért, mert itt magasabb a fogyasztók rezervációs ára ezekre a magas hozzáadott értékű termékekre. :)
33. Pogi 2011-04-29 17:47:25
Morpheus, neked van ötleted miért vannak ezek az árkülönbségek?
32. Norris74 2011-04-29 16:44:06
Minden "kapitalizmusrajongónak" üzenném:
A kapitalizmus az a rendkívüli meggyőződés, hogy a legpiszkosabb célokkal rendelkező, legmocskosabb emberek, valahogy mégiscsak mindannyiunk javáért fognak dolgozni.

Jelentem, nem fognak. És a különbségek csak nőni fognak, a rendszer egyre jobban recseg-ropog majd, amíg elér egy kritikus pontot, amikor az elégedetlen tömeg fogja elsöpörni. A kapitalistáknak pedig két választásuk lesz. Vagy hadba szállnak a tömeggel, megsemmisítik őket de ezzel egyben saját magukat is, vagy pedig elfogadják, hogy vége a világuknak, és egy tudatosabb, lehetőleg nem pénz, hanem erőforrás alapú és nem pénz, hanem emberközpontú társadalom jön létre (nem a régi kommunizmus, hanem annak egy meghaladott változata), amelyben ha valamit létre akarunk hozni, akkor nem az lesz a kérdés, hogy van-e rá pénz, hanem a következők:
1. Szükség van-e rá.
2. Ha igen, akkor van-e megfelelő nyersanyag.
3. Ha igen, akkor van-e rá megfelelő technológia.
4. Beleilleszthető-e ez a fenntartható rendszerbe.
Ha mind igen, akkor elkészül/megépül az a valami.
31. Szendi Gyula 2011-04-29 15:16:16
Ithon az a baj hogy a kis emberektől elveszik a pénzt és nem hagyák kibontakozni hogy legyen vásárló ereje
    1 2 3 4 5 6    Következő 6 »

Szóljon hozzá!

Blogleírás

Pogátsa Zoltán blogja a globális gazdaságról, az Európai Unióról és benne Kelet-Közép-Európáról.

Pogátsa Zoltán

Cimkefelhő

Egyesült Királyság, , önkormányzatok, szociálpolitika, IMF, jegybank, infláció, Szlovénia, Szlovákia, csehország, Olaszország, Kína, KAP, Ausztria, költségvetés, Németország, Orbán, foglalkoztatás, Románia, Svájc, nagyvállalatok, Offshore, USA, Horvátország, Norvégia, adók, neoliberalizmus, bankrendszer, Izland, szocializmus, fenntarthatóság, EU, piac, Thatcher, Chile, élelmiszerárak, Lengyelország, eurózóna, Görögország, Északi Modell, Svédország, Írország, Finnország, D-Korea, romák, olaj, megszorítás, válság, nyugdíj, Barroso

Keresés

Blogértesítő - Pogátsa Zoltán

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés